Sokáig váratott magára ez a beszámoló és sokáig reméltem, hogy nem nekem kell megírni. El kell mondanom, hogy bár lent voltam a versenyen és minden nap találkoztam a csapat tagjaival, mindenkivel beszéltem ott is és szinte mindenkivel azóta is, én nem voltam a csapattal. Ennek ellenére igyekszem tárgyilagosan leírni, amit láttam, tapasztaltam.
A HEBOSZ Verseny Bizottsága úgy döntött, hogy a tavalyi szép sikert, a TCSB megnyerését követően ugyanazt a csapatot indítja az idén is. Egy fő nem tudta vállalni a versenyt és bár nem lett volna rá szükség, mert a tavalyi 5 fő férfi versenyző helyett az éven csak 4 fő horgászhatott, mi lehetőséget szerettünk volna biztosítani valakinek a részvételre. Ezért tartaléknak meghívtuk az idei éven a megyei versenyeken a legjobban szereplő horgászunkat. A lehető legtöbb információt beszerve a csapat nagyon lelkesen indult és az edzés napokon nem is ment rosszul a halfogás. Nyugodt szívvel kimerem jelenteni, hogy semmi előjele nem volt a rossz eredménynek. Az összeomlás a versenyt megelőző este következet be. Kialakult egy vita, hogy ki üljön be a versenyen és ki legyen a tartalék. Nem fogom részletezni, nem voltam jelen, csak azt írom le, amit másnap tapasztaltam. A verseny reggelén egy rossz kedvű, levert, széteset társaság tagjaival találkoztam. Többen is elvesztették önbizalmukat, de mi más is lehetne a következménye annak, ha azt mondják nem jól horgászol. sajnos ezt többen is magukra vették. Persze nem csak ezen múlott, de megszűnt a csapat létezni. Ekkor futott át rajtam először az a gondolat, hogy itt baj lehet. Sajnos ez lett a vége, utolsók lettünk
Ahogy a tavalyi siker, úgy ez az idei utolsó hely is egy kicsit túlzás. Az igazság valahol a kettő között van. A megyei versenysport pedig rögös úton halad. Az elmúlt 10-15 évben volt, hogy csapatot se indítottunk, nem volt támogatottsága a versenyzésnek, nem volt utánpótlása sem és ma is vadászni kell a fiatalokra. Mindössze egy maroknyi ember tartotta életben a horgász versenyzést, és ma se vagyunk túl sokan. Közben elkezdődött a versenyek szakosodása, az üzleti célú versenyek szervezése, ami tovább csökkentette a finomszerelékes úszós horgászat merítési bázisát, elszippantva az érdeklődőket. A mi versenyzőink nem profi horgászok, nem a horgászathoz köthető munkából élnek. A szabadidejükben, ha van lehetőségük rá, használják a rakós, match, spicc botokat, de nagyon kevés versenyen indulnak. Azért is igyekeztünk minél több versenyzőnek megadni a lehetőséget, hogy egy országos versenyen részt vegyen. A háttér munkában is alaposan levagyunk maradva az élmezőnyhöz képest. A saját megyei versenyeinket mindig a Rakacai-tóra visszük, ami egy nagyon halas jó pálya, csak éppen az esetek nagy részében egy spicc bottal meg lehet oldani, ráadásul mi még igyekszünk is olyan időpontra, tavaszra tenni a versenyeket, amikor még inkább kiáll a hal a part mellé. Sajnos nincs is igazából másik pályánk. Az elmúlt években legalábbis bár már többen is kirakják a versenyen a rakós botokat, gyakorlatilag alig használják és spicc bottal nyerik a megye bajnokságot. Országos versenyeken viszont már nem nagyon lehet spiccbottal labdába rúgni. Legalább is minimum kombinálni kell és az esetek többségében csak kiegészítő szerepe van a spicc botozásnak. Egy másik nehéz dolog a csapat összeállítása. Mi a saját ranglistánk alapján válogatunk és bár most a tavalyi csapatot indítottuk, gyakorlatilag majdnem ugyan ezt a csapatot indítottuk volna. Persze azon lehet vitázni, hogy ki lehet most jobb formában, de a horgászversenyzésben ezt nem olyan egyszerű kijelenteni, mint mondjuk az atlétikában. Lehetne még boncolgatni, de…. Inkább lépjünk tovább.
Ez most nem sikerült, megint tanultunk valamit. A csapat összeállításáért, az eredményért, teljes mértékben vállalom a felelőséget és továbbra is a csapat mellett állok. Mennünk kell tovább, haladni fejlődni, mert megmutattuk, hogy oda tudunk érni!
A HEBOSZ Ifjúsági és Verseny Bizottsága nevében!
Üdvözlettel Mezei László