Június 27-én rendeztük meg a Rakacai tavon a 2021-es Finomszerelékes Csapatbajnokságot. Nehezen kezdek bele ebbe a beszámolóba. Nehezen, mert azt érzem megtorpant az elmúlt évek fejlődése, sőt vissza esést tapasztalok. Tavaly tíz csapat indult a versenyen, az idén sajnos csak hat. Tudom sokan több szakágban is versenyeznek és már olyan sok verseny van országos szinten, hogy valamit el kell engedniük. Az Országos Versenynaptár is még mindig változik, így már azt is tudjuk, hogy a július 11-ei Egyéni Bajnokságon is lesznek hiányzók, mert menet közben arra az időpontra tették a Feederesek Országos Klub Csapatbajnokságát. Sokan egyéb családi programok miatt maradtak el és valószínűleg a tavalyi év TCSB kudarca se tett jót a versenykedvnek, sajnos ott megbomlott a csapategysé

Szikrázó napsütésben gyülekeztek a csapatok hajnalban, keverték az etető anyagot, osztották, szortíroztak a csalikat. A szövetség minden csapatot reggelivel, kávéval várt, a sorsolás már rutinosan, gyorsan lezajlott. Rövid megnyitó és menetrend ismertetést követően már cipelték is a felszereléseket a gátra a versenyzők. Azt azért ki lehet jelenteni, hogy ennek a hat csapatnak a tagjai nagy lelkesedéssel ugrottak neki a versenynek. A limit ellenőrzésnél mindent rendben találtunk és 10 óra előtt 10 perccel el is indultak az etető gombócok levegőben a víz felé. Szerencsére a napot is eltakarták az átvonuló felhők, így kiváló horgászidőben kezdődött a halfogás. Az utánpótlás szektorban csak öten horgásztak, mert az egyik csapatnak nem sikerült versenyzőt találniuk. Ez számomra újabb szívfájdalom. Természetesen a szélső helyen indult el leggyorsabban a halfogás, de az első óra végére már minden fiú aprította keszeg népet. A fiatalok csak 3 órát horgásztak így ott lettek meg az első eredmények. Itt Ifj. Nánási Árpád (Pikkely HE) nyert, aki a széléről az első órában megszerzet előnyét tudta megtartani, a remekül hajrázó Szalai Márton (ÉRV Lázbérc) előtt. A harmadik helyre Monoki Benjámin (Premiko HE) ért oda, aki az utolsó öt percben hat méteres spiccbottal, 0,14-es zsinórral parádés fárasztás végén, egy bő kiló feletti pontyot szákolt meg! Az „A” szektorban is kicsit dadogósan indult a halfogás, de aztán itt is belehúztak a fiúk, itt is kellet a 15 kiló feletti fogás a győzelemhez. A jelenlegi mezőnyből a legtöbb Egyéni bajnoki címmel rendelkező Hideg Attila (Pikkely HE) szoros csatában, de behúzta az első helyet a szintén remekül pecázó Szalai Donát (ÉRV Lázbérc) előtt. A harmadik helyre kicsivel lemaradva Dr. Németh Zoltán (Premiko HE) futott be. A sorsolást megnézve a „B” szektor tűnt a legkeményebbnek. Minden csapatból remek horgász került ebbe a szektorba. A tavalyi ranglistánk első kilenc helyezettjéből négyen voltak itt, kiegészülve a 2018-2019-es év U20-as bajnokával Kiss Ádámmal (Tiszalúci HE), valamint a tavalyi női bajnokkal Hideg Veronikával (Határőr HE). Az első órában, a szifon miatti megszakításnak köszönhetően kedvezményes helyen horgászó Ádám és a mellette lévő Tamás Viktor (ÉRV Lázbérc) 15-20 db dévérrel elhúzott a többiektől. nagyon úgy tűnt kettejükről szól majd a szektor, de Mezei Bence (Pikkely HE) máskép gondolta és a szektor belsejéből a második órától örültén felpörgette a halfogást, folyamatosan csökkentve hátrányát a mezőny legtöbb, 17 kiló feletti halát fogva nyerte a szektort. Viktornak sikerült a második helyet megszereznie, Ádám pedig a harmadik lett. A „C” szektor mögött töltöttem el a legtöbb időt. Itt is a két legjobban álló csapat versenyzői Hidegné Fekete Anikó (Pikkely HE) és Fazekas Tamás (ÉRV Lázbérc) harcoltak az elsőségért. Az első óra az Anikóé volt, de nem tudott komoly előnyt szerezni, így folyamatos stabil halfogással a mezőny második legtöbb, 16 kiló feletti fogását produkálva Tamás lett az első ebben a szektorban, de Anikónak se kellett szégyelnie a fiúk között magát, hiszen majd 15 kiló hallal lett a második. A harmadik helyet Ifj. Márton Zsolt (Bodrogmenti HE) szerezte meg. A „D” szektor kineveztük Masters szektornak, hiszen a sorsolás szeszélye összehozta itt a mezőny három legidősebb versenyzőjét. Veres Sanyi bácsit (ÉRV Lázbérc), aki nemhogy Masters, hanem alaposan Veterán versenyző már, valamint Lengyel Aladárt (Határőr HE) és Tóth Lászlót (Pikkely HE) is. Megkapták a nyakukba a tavalyi egyéni bajnokot Deák Leventét (Premikó HE) és az elmúlt évek megyei csapatának versenyzőjét Márton Zsoltot (Bodrogmenti HE). Komoly meccs alakult ki közöttük! Sanyi bácsi hamar beszákolt egy pontyot, de Tóth Laci se adta lejjebb, ő is fogott gyorsan egyet. Innentől a keszegeké lett a főszerep, aprították őket becsülettel. A végén Tóth László haltartójában raboskodott a legtöbb hal, Sanyi bácsi pedig nagy örömmel írta alá a második helyezését, a harmadik szoros versenyben Márton Zsolt lett. Megmutatta az idősebb generáció, hogy a fiataloknak van meg mit tanulnia! Bár voltak olyan hangok is, hogy Lacit csak a László nap miatt hagyták nyerni. Jó hangulatban, finom ebéddel zártuk a versenyt.

Az eredményhirdetésnél csak egy csapat bosszankodott, ha a Bodrogmenti HE-nek lett volna utánpótlás versenyzőjük valószínűleg felállnak a dobogóra, hiszen csak egy ponttal maradtak le onnan.

2021 év Borsod Megyei Csapat Bajnoka:

  1. Pikkely HE (Ifj. Nánási Árpád, Hidegné Fekete Anikó, Hideg Attila, Mezei Bence, Tóth László) csapata lett meggyőző teljesítménnyel mindössze 6 ponttal
  2. ÉRV Lázbérc HE csapata (Szalai Márton, Fazekas Tamás, Szalai Donát, Tamás Viktor, Veres Sándor) 9 ponttal
  3. Premiko HE csapata (Monoki Benjámin, Csehovics Zoltán, Deák Levente, Dr. Németh Zoltán, Monoki László) 19 ponttal
  4. Bodrogmenti He csapata (Gál Tamás, Ifj. Márton Zsolt, Márton Zsolt, Séra István) 20 ponttal
  5. Tiszalúci He csapata (Timár Ferenc Ádám, Kiss Ádám, Németh Máté, Orosz László, Takács Ádám) 22 pont
  6. Határőr HE csapata (Görcsös Dániel, Hideg Veronika, Lengyel Aladár, Szanyi Gergely, Varga László) 29 pont

A részletes eredményeket megtekinthetők a mellékelt táblázatban.

A fényképek a galériában.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt július 11-én szintén Rakacán az Egyéni Úszós bajnokságra, még lehet nevezni U15, U20, Női, 55+ (Veterán), Felnőtt kategóriákban.

 

Addig is mindenkinek jó egészséget kívánunk, nyúljon a gumi, görbüljön a bot!

                                                                                                     HEBOSZ versenybizottsága

Close Menu