Május első hétvégéjén rendezte szövetségünk a megyei feeder csapatbajnokságot a Rakaca-víztározó gáti szakaszán. Az első versenyünk az évben mindig kiemelten izgalmas, hiszen először látjuk a pályát versenyen, ekkor derül ki a telet követően mennyi és mekkora keszegekre kell idén horgászni. A szabadedzések eleinte nehéz horgászatot vetítettek előre, de ahogy közeledtünk a verseny napjához a gyakorló versenyzők egyre szebb fogásokról számoltak be. A kötelező edzés aztán meglepetés volt: minden csapat a kiírásnak megfelelően tisztességesen megjelent, nehezen sikerült csak halakat fogni. A versenyre reménykedtünk, hogy az alapos feletetés nagyobb mennyiségű halat hoz a gát elé.

Másnap reggel a csapatok izgatottan várták a sorsolást, jó hangulatban készültek a versenyre. A dudaszót követően azt tapasztalták, mint az előző napon, nagyon nehezen, minden trükköt bevetve sikerült csak halat (dévérkeszeget és karikakeszeget) fogni. Erős versenyzőket sorsoltak össze az A szektorban, a legjobban azonban Lakomecz Attila (SHE Tiszalúc II.) indította a horgászatot a bal szélről, de a körülményekhez képest jól haladt az egyik esélyes csapat az ÉRV Lázbérc HE versenyzője Szalai Donát is. Végül egy utolsó pillanatban fogott ponttyal (ami kisebb vitát is generált) Lakomecz Attila nyerte a szektort 4 075 grammal, második Szalai Donát lett (3 475 gramm), a szektor harmadik helyét a Pikkely SHE versenyzője Majoros Tamás szerezte meg, akinek 2 075 grammot mérlegeltek.

A B- szektor sikerült a legkevésbé halasra, itt minden kapás és megfogott hal felértékelődött. Annyira, hogy még snecizésre is sor került. A szektort az ÉRV Lázbérc HE versenyzője, Fazekas Tamás nyerte meg 1 675 grammos fogásával, második Nagy Ádám (Pikkely SHE) lett 1 400 grammal. A szektor harmadik helyére Bikki Balázs (MIHAHO 1.) ért oda 1 325 grammos fogásával.

A C-szektor hagyományosan halasabb szokott lenni az első kettőnél, ez most is így volt. A címvédő csapat (RATOHE Feeder Team) összetétele idén megváltozott, az újonnan igazolt Péter Zoltán remekül horgászott és 6 050 grammos fogásával megnyerte a C-szektort. Simon Norbert (Pikkely SHE) mint ahogy az előzetesen várható volt jól szerepelt, övé lett a szektor második helye 4 550 grammal. A harmadik helyre a szektor jobb széléről Tamás Viktor ért oda 3 000 grammos fogással.

A D-szektor az előző évben pályacsúcsot adott és tavalyhoz hasonlóan Pálinkás Róbert (RATOHE Feeder Team) ismét ide sorsolt. Ugyan most kevesebb volt a hal itt is mint tavaly, de Robi esélyeshez méltóan megnyerte a szektort 7 550 grammos fogásával. A második helyre Kiss Ádám (SHE Tiszalúc I.) ért oda, ő 6300 gramm halat fogott, a harmadik Csorba István (Bodrogmenti SHE) lett 4 625 grammal.

A verseny végi mérlegelésnél nagy volt a számolgatás, az élen végül pontegyenlőség alakult ki, hiszen mind a RATOHE Feeder team, mind az ÉRV Lázbérc HE csapata 11-11 pontot gyűjtött. Közöttük a nagyobb fogott súly döntött, így a RATOHE Feeder Team (11 pont, 16 000 gramm) megvédte címét és immár negyedszer lett a megye feeder bajnok csapata. Gratulálunk! A második helyen az ÉRV Lázbérc végzett (11 pont, 12 525 gramm). A bronzérem a Pikkely SHE versenyzőinek nyakába került (13 pont, 11 375 gramm).

A verseny végén nem csak a közelítő zivatar viharos szele borzolta a vízfelszínt, hanem a kedélyeket egy utolsó pillanatban fogott vitatott hal. Ebben közrejátszott a viharos szél, ami miatt többen nem hallották a verseny végi dudaszót. Sajnos azonban nem minden versenyző van tisztában a szabály minden részletével, hogy ilyen helyezetekben mikor mi a teendő, mikor mit és milyen módon lehet jelezni a versenybírók felé. Így ezekre vonatkozóan a jövőben részletesebb szabályismertetést fogunk tartani és azokat szigorúbban fogjuk számonkérni a résztvevőkön, mert csak így biztosítható a korrekt és problémamentes versenyzés.

Hosszúelőkés feeder versenyt legközelebb szeptember 02-03. -án rendezünk, az Egyéni Feeder Bajnokságot, immár 2 fordulóban, kiegészülve utánpótlás (U25) kategóriával!
Addig az úszós versenyek veszik át a terepet, várunk szeretettel ezekre a versenyekre minden versenyzőt.

 

Gratulálunk a díjazottaknak és minden résztvevőnek. Segítőinknek köszönjük a verseny szervezésében és lebonyolításában nyújtott segítséget.

 

HEBOSZ Ifjúsági és Versenysport Bizottság – Feeder Szakbizottság

Close Menu