Az előző Csapatbajnokságról szóló beszámolómat azzal kezdtem, hogy sajnos visszaesés tapasztalható. Ez sajnos az egyéni bajnokságról is elmondható. Női és U14-es kategóriában 1-1 fő, Veterán és U20-asban 3-3, a felnőttek között 12-en adták le nevezésüket. Sajnos gyakorlatilag csak azok jöttek el, akik úgymond a keménymagnak mondhatók, akik évről évre itt vannak. Az okokat lehet boncolgatni, meg is tesszük és megpróbálunk a jövőben visszatérni a fejlődés útjára.

Vasárnap hajnalban dörgött az ég a Rakacai-tó felett, de mire a horgászok gyülekezni kezdtek a napsütés vette át a főszerepet, bár az előre jelzés viharral kecsegtetett minket. A sorsolás a kis létszámnak, valamint a kialakult rutinnak köszönhetően már nagyon gyorsan zajlott. Ez a létszám arra volt jó, hogy a felnőtt szektort igazságosan le lehetett zárni. Akik ismerik Rakacát, azok tudják, hogy a gát nem teljesen egyenletes, ezért is bontottuk az elmúlt években a mezőnyt szektorokra, de ennél a létszámnál ez fölöslegessé vált. Viszont így a szerencse faktor is képbe lépet. A pálya sekélyebb fele évről évre 1-2 kilóval kevesebb halat ad, így akik a mélybe húztak nagyobb reményekkel kezdték a halfogást. A verseny kezdetére a szél elcsendesedett, a szikrázó napsütésben pedig meredeken emelkedett a hőmérséklet. Az etetést követően, a szifon felőli mélyebb részen jelentkeztek az első kapások. Itt is ott is nyúltak a gumik, görbültek a spicc botok. A sekélyben a vártaknak megfelelően pedig az első órában alig-alig fogtak valamit. Ők itt össze is szedtek akkora hátrányt, hogy a bajnoki címről már le is mondhattak. Persze nem adtak fel semmit és mindent elkövettek, hogy utolérjek a többieket. A verseny utolsó órájában már igencsak nézegettük az eget, egyre feketébb felhők kezdtek gyülekezni és Edelény felől már mennydörgést is lehetett egyre közeledve hallani. A verseny lefújását követően szerintem még soha nem mérlegeltünk ilyen gyorsan. Szerencsére kibírta az időjárás, sőt még az ebédet és az eredményhirdetést is megvárta, sőt más irányba kanyarodott, megkímélve bennünket. Az utánpótlás korúak között Nánási Árpi (Pikkely HE) kezdet a legjobban, de Derján Bence (Ratohe HE) kitartó ritmusos horgászattal utolérte és a végére meg is előzte Árpádot. Itt szeretném megjegyezni, hogy Bence nagyon szépen kezelte a rakós botot, élmény volt nézni. Monoki Benjáminnak (Premiko HE) be kellett érni a harmadik hellyel. A fiúk mellet az egyetlen U14-esként, Görcsös Nikolett (ÉMHE) becsülettel végig horgászta a versenyt a kislány nemhogy egy serleget, de óriási dicséretet is megérdemel a kitartásáért! A pálya túlsó végén Hidegné Fekete Anikó (Pikkely HE) a Veteránok dolgát nehezítette meg. A TCSB-re való felkészülés jegyében egy jó edzésnek tekintve a versenyt, a rakós és a spicc botot váltogatva fogdosta a halakat. Nem volt ez újdonság a számára, hisz versenyei többségén férfiak között horgászik és nem igazán szokta megégetni magát. A Veteránok között örökös Bajnokunk Veres Sanyi bácsi snecikkel kezdett, majd, amikor beérett az etetése átváltott keszegezésre, rutinos pecázással, magabiztosan nyerte korosztályát, a második Preszoly András (Bodrogközi HE) lett, a harmadik hely Kozma József bácsié (Zabos Géza HE) lett. A felnőttek között az igazságosan egymás mellett ülő Hideg Attila (Pikkely HE), Mezei Bence (Pikkely HE) és Tamás Viktor (ÉRV Lázbérc HE) között bontakozott ki nagy csata! Érezhető volt, hogy közöttük dől el a Bajnokság. A második órában Bence gyors egymásutánban két pontyot is beszákolt a vékony gumis, finom szereléssel és bár keszegből sem fogott kevesebbet a többieknél ez magabiztossá tette a győzelmét. Attila szoros csatában húzta be a második helyet, Viktornak be kellett érnie a dobogó harmadik fokával. 

A részletes eredményeket a mellékelt táblázatban mindenki tanulmányozhatja.

A táblázat a https://hebosz.hu/mhfcsb-2021-evi-eredmenyek/ érhető el.

A versenyen készült fotók a galériába láthatók.

Az éven még két egyéni versenyt tervezünk, szeptember 5-én Method Egyéni Bajnokságot az Árpádhegyi tavon és hosszúelőkés Feeder Egyéni Bajnokságot szeptember 19-én a Rakacai-tavon. Várjuk az érdeklődőket, nevezőket.

                                                                                            HEBOSZ Versenybizottsága

Close Menu