ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK
A nemzeti (országos) horgászbajnokságokat a Magyar Országos Horgász Szövetség (a továbbiakban: MOHOSZ) megbízásából a MOHOSZ Országos Versenyhorgász Bizottsága (a továbbiakban: OVHB) írja ki, és a MOHOSZ Horgászsport Szakszövetségi Iroda, illetve a MOHOSZ tagszervezetei vagy az azokhoz tartozó horgászegyesületek rendezik meg. A MOHOSZ a Nemzeti Versenysport Szövetség tagja, az országos (nemzeti), illetve magyar bajnokság elnevezést csak az általa szervezett versenyek viselhetik.
Az egyéni, a klubcsapat, valamint az országos csapatbajnokságokon való részvétel feltétele, hogy a versenyző a jogszabályban előírt érvényes állami horgászjegy és fogási naplóval, horgászkártyával, érvényes horgászegyesületi tagsággal, valamint érvényes versenyzői engedéllyel, továbbá magyar állampolgársággal rendelkezzen. Az országos versenyszabályzat értelmében az egyéni és csapatbajnokságok nyílt nevezéses versenyek. A versenyzői engedély kiváltása és adott versenyévadra történő érvényesítése a https://horgaszjegy.hu honlapon lehetséges. Valamennyi országos bajnokságon csak a MOHOSZ tagszövetségeihez tartozó egyesületek tagjai vehetnek részt.
A nevezési határidők lejárta után és a versenyek helyszínén a Horgászsport Szakszövetségi Iroda nem fogad el nevezést. A nevezéseket minden bajnokságra a https://horgaszjegy.hu oldalon a saját személyes profilban lehet megtenni. A nevezés módjának részletes leírása a MOHOSZ honlapján és YouTube csatornáján található.
A nevezési díj magában foglalja a szervezéssel, pályarendezéssel, díjazással kapcsolatos kiadásokat, a versenypályák igénybevételének költségeit, a hivatalos edzésnapok – ami tartalmazza a kötelező edzésnapot is –, illetve versenynapok területi engedélyeinek árát. A további edzésnapokon azoknak a versenyzőknek, akik nem rendelkeznek az adott vízterületre érvényes területi jeggyel, gondoskodniuk kell a napijegyek megváltásáról. A vonatkozó versenyszabályzatokról a verseny részletes programjáról és a versenyzői engedély kiváltásának rendjéről a MOHOSZ honlapján a Versenysport menü alatt tájékozódhatnak. Jelen versenykiírás a Nemzetközi Édesvízi Horgász Szövetség határozatai miatt változhat, ezért kérjük, hogy a honlapunkon kísérjék figyelemmel az esetleges változásokat. A bajnokságokkal kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken lehet érdeklődni: Polyák Csaba versenysport irodavezető-helyettes, telefon: +36 30 940 8114, e-mail: csaba.polyak@mohosz.hu, Végh Tamás versenysport szakügyintéző, telefon +36 30 116 9151, e-mail: tamas.vegh@mohosz.hu

ÚSZÓS ÉS FEEDER HORGÁSZ­SPORT SZAKÁG VERSENYKIÍRÁSOK
Az egyéni OB, a női OB, a veterán OB, a masters OB, az utánpótlás OB (U15, U20, U25), a rakós botos pontyfogó OB, a feeder OB, a masters feeder OB, a női feeder OB, az utánpótlás 25 feeder OB, a feeder klubcsapat OB, a freestyle method feeder OB, a freestyle method feeder klubcsapat OB, a női freestyle method feeder kupa, a mozgáskorlátozottak feeder OB, a mozgáskorlátozottak OB, valamint a klubcsapat OB, rakós botos pontyfogó klubcsapat OB és a tagszövetségi csapat OB esetében a versenyt megelőző utolsó edzésnap kötelező. Ha egy versenyző nem tud részt venni a tréningen, gondoskodnia kell arról, hogy valaki horgásszon helyette a kötelező edzésnapon. Ennek elmaradása esetén nem indulhat a versenyen. Valamennyi országos bajnokságon a kötelező edzésnapokra kisorsolásra kerülnek a szektorok, horgászhelyek.
Hivatalos edzésnapok: freestyle method feeder OB, rakós botos pontyfogó OB háromfordulós versenyek esetében a versenynapokat megelőző 1 nap, egyéni OB-k, feeder OB-k, klubcsapat OB, klubcsapat feeder OB, freestyle method feeder klubcsapat OB és rakós botos pontyfogó klubcsapat OB háromfordulós versenyek esetében a versenynapokat megelőző 2 nap, minden négyfordulós verseny esetében a versenynapokat megelőző 3 nap, amely tartalmazza a versenynapot közvetlenül megelőző kötelező edzésnapot is.
A klubcsapat OB-n, a klubcsapat fee­der OB-n, a freestyle method feeder klubcsapat OB-n, rakós botos pontyfogó klubcsapat OB-n és a tagszövetségi csapat OB-n az értékelés maximum 25 csapat részvételénél egy szektorban, 26 csapatnál több részvétele esetén két alszektorban történik. A MOHOSZ OVHB megbízásából a Horgászsport Szakszövetségi Iroda meghirdeti a következő országos bajnokságokat.

LXII. EGYÉNI OB
Az egyéni országos bajnokság nyílt nevezéses egyéni verseny, amely háromfordulós elődöntőből, egy négyfordulós középdöntőből és egy négyfordulós döntőből áll. A fordulók időtartama minden esetben négy óra.
A bajnokság elődöntőjére 2025. április 18–20. között kerül sor három fordulóban Szeged mellett, a Maty-éri evezőspályán. Az elődöntőt a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége bonyolítja le. Az elődöntőből a legjobb 40 versenyző jut a bajnokság középdöntőjébe.
A bajnokság középdöntőjére 2025. május 08–11. között kerül sor négy fordulóban, Kenderes–Bánhalma mellett, a Nagykunsági-főcsatornán. A középdöntőt a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége bonyolítja le. A középdöntőből a legjobb 40 versenyző jut a döntőbe.
A bajnokság döntőjére 2025. október 02–05. között kerül sor Győrben, a Marcal-tavon. A bajnokság döntőjét a Nádorvárosi Sporthorgász Egyesület bonyolítja le.
A bajnokság végeredményébe a középdöntő és a döntő valamennyi szektor­eredménye beleszámít, a középdöntőben elért négy szektorhelyezés, valamint a döntő négy fordulójának összesített helyezési száma alapján alakul ki a végső sorrend. 2024-től az elődöntőn az előző évi ranglista 1-35. helyezettjének nem kell elindulnia, ők a középdöntővel kezdik meg a bajnokságot. Az előző évi utánpótlás országos bajnokság U20-as korosztályából a bajnokság 1-2. helyezettje, valamint az előző évi utánpótlás országos bajnokság U25-ös korosztályából a bajnokság 1-3. helyezettjeinek szintén lehetőségük van a bajnokság középdöntőjére nevezni. Amennyiben ebből az öt utánpótláskorú versenyzőből valaki már benne van a felnőtt ranglista 1-35. helyezett versenyzői között, vagy nem vállalja a középdöntőben való indulást, akkor a felnőtt ranglistáról kell az indulók létszámát 40-re feltölteni. Amennyiben a 2025. február 28-ig benevezett versenyzők közül ezt követően lép valaki vissza, úgy az elődöntőből kerülhetnek be a megüresedett helyre.
Az elődöntőből a legjobb 40 versenyző jut a bajnokság középdöntőjébe. A 80 fős középdöntőben az előző évi ranglista első 16 helyezettje (szektoronként 2 fő) kiemelésre kerül. A döntőben az előző évi ranglista első 12 helyezettje (szektoronként 3 fő) kiemelésre kerül.
Limitek: maximum 20 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat és ragasztókat, aromákat minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságon a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: összesen 2,5 liter élőcsali használható fel, melyből 0,5 liter lehet az etetőszúnyog-lárva (aprószúnyog) mennyisége, és maximum 0,5 liter lehet a giliszta (vágatlan állapotban) mennyisége. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűzőszúnyogot a FIPSed által hivatalosan elfogadott tűzőszúnyoglimitáló-edényben kell az ellenőrzésre bemutatni. A botok maximális hossza 13 m. A bajnokság győztese elnyeri az egyéni magyar országos bajnoki címet és az ezzel járó vándorserleget.
Az elődöntőre történő nevezéseket 2025. április 04-ig, a középdöntőbe jutott versenyzőknek a nevezésüket 2025. április 25-ig, míg a döntőbe jutott versenyzőknek 2025. szeptember 19-ig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
Nevezési díj az elődöntőre: 28 500 Ft. A középdöntőbe, majd a döntőbe jutók nevezési díja további: 36 000–36 000 Ft.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

XLVIII. NŐI OB
A bajnokságot egy szakaszban, négy fordulóban rendezzük meg. A bajnokságra 2025. július 03–06. között kerül sor Kaposvár mellett a Deseda-tavon. A versenyt a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetsége és a Kaposvári Sporthorgász Egyesület bonyolítja le. A fordulók időtartama négy óra.
Limit: maximum 20 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat és ragasztókat, aromákat, minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságon a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: összesen 2,5 liter élőcsali, melyből 0,5 liter lehet az etetőszúnyog-lárva (aprószúnyog) mennyisége, és maximum 0,5 liter lehet a giliszta (vágatlan állapotban) mennyisége. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűzőszúnyogot a FIPSed által hivatalosan elfogadott tűzőszúnyoglimitáló-edényben kell az ellenőrzésre bemutatni.
A botok maximális hossza 11,5 m. A bajnokság győztese elnyeri a női magyar országos bajnoki címet és az ezzel járó vándorserleget. Részletek az általános feltételeknél. A négyfordulós versenyre a nevezéseket 2025. június 20-ig kell megtenni.
Nevezési díj: 36 000 Ft.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

LX. UTÁNPÓTLÁS OB
A bajnokságot egy szakaszban, négy fordulóban rendezzük meg. A fordulók időtartama U15 korosztályban három óra, U20 és U25 esetében négy óra.
A bajnokságra 2025. július 03–06. között kerül sor Szegeden, a Maty-éri evezős­pályán. A versenyt a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége bonyolítja le.
Az utánpótláskorúak országos bajnokságát három kategóriában rendezzük meg. Korosztály-besorolás: az utánpótláskorúaknál U25-ös korosztályú az a versenyző, aki a versenyt megelőző év december 31-ig nem tölti be a 25. életévét. U20-as korosztályú az a versenyző, aki a versenyt megelőző év december 31-ig nem tölti be a 20. életévét. U15-ös korosztályú az a versenyző, aki a versenyt megelőző év december 31-ig nem tölti be a 15. életévét, de betölti a 9. életévét. A két alsó kategóriából egy szinttel történő feljebb lépés a korosztályukban utolsó éves versenyzők számára engedélyezett.
Limitek: U15 maximum 15 liter, U20 és U25 maximum 20 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat és ragasztókat, aromákat minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságon (minden korosztályban) a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: összesen U15 korosztály számára 2 liter, U20 és U25 korosztályok számára 2,5 liter élőcsali használható fel, melyből 0,5 liter lehet az etetőszúnyog-lárva (aprószúnyog) mennyisége, és maximum 0,5 liter lehet a giliszta (vágatlan állapotban) mennyisége. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűzőszúnyogot a FIPSed által hivatalosan elfogadott tűzőszúnyoglimitáló-edényben kell az ellenőrzésre bemutatni. A botok maximális hossza: U15: 10,00 m, U20: 11,50 m, U25: 13,00 m. A bajnokság győztese elnyeri az U15, U20, U25 magyar országos bajnoki címet és az ezzel járó vándorserleget.
A nevezéseket 2025. június 20-ig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
Nevezési díj: az U20 és az U25 kategóriában 36 000 Ft.
Az U15 kategóriában nincs nevezési díj, a nevezési költségeket a MOHOSZ vállalja.
Korengedménnyel nevezhet a versenyt megelőző év december 31-ig a 9. életévét be nem töltött gyermek is U15-ös kategóriában, kizárólag a horgászszövetség javaslatára, az általános feltételeknek, a versenykiírásnak és a versenyszabályzatnak megfelelően. A bajnokságon való részvételt kérelmezni kell, az OVHB minden kérelmet egyedileg bírál el.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

XXIII. VETERÁN ÉS IX. MASTERS OB
A bajnokságot egy szakaszban, négy fordulóban rendezzük meg. A fordulók időtartama négy óra.
A bajnokságra 2025. július 03–06. között kerül sor Szegeden, a Maty-éri evezős­pályán. A versenyt a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége bonyolítja le. Korosztály-besorolás: a bajnokságokra két kategóriában nevezhetnek a versenyzők. A masters országos bajnokságon azok indulhatnak, akik a bajnokság évében betöltik az 55. életévüket (1970-es születési év). A veterán (65+ éves) országos bajnokságon azok indulhatnak, akik a bajnokság évében betöltik a 65. életévüket (1960-es születési év).
Limitek: maximum 20 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat és ragasztókat, aromákat, minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságokon (mindkét korosztályban) a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: összesen 2,5 liter élőcsali, melyből 0,5 liter lehet az etetőszúnyog-lárva (aprószúnyog) mennyisége, és maximum 0,5 liter lehet a giliszta (vágatlan állapotban) mennyisége. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűzőszúnyogot a FIPSed által hivatalosan elfogadott tűzőszúnyoglimitáló-edényben kell az ellenőrzésre bemutatni. A botok maximális hossza 11,5 méter. A bajnokságok győztesei elnyerik a veterán, illetve masters magyar országos bajnoki címet és az ezzel járó vándorserleget.
Nevezési díj: 36 000 Ft.
A nevezéseket 2025. június 20-ig kell megtenni a https://horgaszjegy.hu oldalon.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

XIX. MOZGÁSKORLÁTOZOTT OB
A bajnokságot egy szakaszban, két fordulóban rendezzük meg. A verseny­idő a fordulókban négy óra.
A bajnokságra 2025. július 19–20. között kerül sor Szegeden, a Maty-éri evezős­pályán. A versenyt a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége bonyolítja le. A bajnokságon csak azok indulhatnak, akik rendelkeznek érvényes mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal (https://nyilvantarto.hu/archiv_honlap_2016/hu/parkolasi#jogosultak) (https://nyilvantarto.hu/archiv_honlap_2016/hu/parkolasi#gyik)
Nevezéskor igazolni kell a hivatalos mozgáskorlátozottság fokozatot. A mozgáskorlátozottság maradandó állapot, amit nem lehet megszüntetni csak javítani. Ilyen például a bénulás, ortopédiai elváltozás, agykárosodás utáni rendellenesség, amputáció, veleszületett végtaghiány. A mozgásszervi megbetegedés (pl. ízületi gyulladás, végtagtörések, porcleválás stb.) átmeneti állapot, ebben az esetben nem beszélünk mozgáskorlátozottságról. Abban az esetben sem beszélünk mozgáskorlátozottságról, ha enyhe strukturális elváltozás van (pl: lúdtalp, gerincferdülés, X- vagy O-láb), mert az elváltozás nem akadályozza a személyt a tevékenység végzésben.
Limit: maximum 15 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat és ragasztókat, aromákat, minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságon a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: összesen 2 liter élőcsali, melyből 0,5 liter lehet az etetőszúnyog-lárva (aprószúnyog) mennyisége, és maximum 0,5 liter lehet a giliszta (vágatlan állapotban) mennyisége. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűzőszúnyogot a FIPSed által hivatalosan elfogadott tűzőszúnyoglimitáló-edényben kell az ellenőrzésre bemutatni. A botok maximális hossza 11,5 méter. Hivatalos edzésnapok: a versenynapokat megelőző két nap, amely tartalmazza a versenynapot közvetlenül megelőző kötelező edzésnapot is. A bajnokság győztese elnyeri a mozgáskorlátozott magyar országos bajnoki címet és az ezzel járó vándorserleget.
Nevezési díj nincs, a nevezési költségeket a MOHOSZ vállalja.
A nevezéseket 2025. július 04-ig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

IV. Rakós Botos Pontyfogó OB
A bajnokság több elődöntőből, három középdöntőből és egy döntőből áll. Az elődöntőkre hat helyszínen hat időpontban van lehetőség nevezni, de egy versenyző csak egy elődöntőre nevezhet. (Ha a jelentkezők száma indokolja, további elődöntők is megrendezésre kerülhetnek.) Minden elődöntő három, a középdöntő és a döntő négy fordulóból áll. A fordulók időtartama öt óra. Az egyes elődöntőkre a pálya befogadóképességének függvényében tudunk nevezést fogadni, ha egy helyszínen betelt a létszám, akkor másik helyszínre és időpontra lehet nevezni. Nincsen területi felosztás, minden alapszakaszra lakóhelytől és egyesületi tagságtól függetlenül lehet nevezni. Az előző évi ranglista 40 versenyzőjének az elődöntőn nem kell indulni, nekik 2025. február 28-ig kell nevezésüket leadni a középdöntőre. Amennyiben ezen határidőig valaki jelzi, hogy nem kíván részt venni a középdöntőn, úgy a ranglista soron következő versenyzője kap lehetőséget a nevezésre. Amennyiben a 2025. február 28-ig benevezett versenyzők közül ezt követően lép valaki vissza, úgy a selejtezőből kerülhetnek be a megüresedett helyre.
Az elődöntők időpontjai és helyszínei a következők:
1. elődöntő: 2025. április 18–20. Maconka, 3. sz. előtározói versenypálya (30 fő). A versenyt a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület (BSHE) bonyolítja le.
2. elődöntő: 2025. május 09–11. Lukácsháza, Abért-tó (40 fő). A versenyt a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége bonyolítja le.
3. elődöntő: 2025. június 05–07. Hantos, Hantosi horgásztó (30 fő). A versenyt a Videoton Horgász Egyesület bonyolítja le.
4. elődöntő: 2025. június 27–29. Kiskunmajsa, Majsa-tó (40 fő). A versenyt a Kiskunmajsa Sporthorgász Egyesület bonyolítja le.
5. elődöntő: 2025. július 11–13. Székesfehérvár, Hajnal-tó (30 fő). A versenyt a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége bonyolítja le.
6. elődöntő: 2025. július 11–13. Kisvárda-Döge, Bertók-tó (40 fő). A versenyt a Géberjéni Kis Sügér Horgászegyesület bonyolítja le.
Az elődöntőkből a középdöntőbe jutók létszáma az elődöntők létszámának arányában alakul ki. 100% annyi, mint 80 versenyző. A középdöntő résztvevőinek végleges köre az utolsó elődöntő eredményeinek ismeretében alakul ki. Az elődöntőkből a versenyzők nem viszik magukkal a szerzett pontszámaikat a középdöntőkbe. A elődöntőkből továbbjutott 80 versenyző kiegészül az előző évi rakós botos pontyfogó ranglista első 40 helyén végzett versenyzőjével, és így 120 versenyző jut a bajnokság középdöntőjébe. A középdöntőben az előző évi ranglista első 40 helyezettje és az elődöntőkből bejutott 80 versenyző a három különböző versenypályára, a versenypályánként 40 fős középdöntőre nyilvános sorsolással kerülnek kisorsolásra úgy, hogy a ranglistán és az elődöntőkben elért helyezéseik szerint a versenyzők egyenlő arányban kerülnek szétosztásra. A középdöntőkön a ranglista első 8 helyezettje (szektoronként 2 fő) kiemelésre kerül. Lemondás esetén az elődöntők összesített rangsorából a soron következő versenyzőnek van lehetősége indulni.
A bajnokság középdöntőinek időpontjai és helyszínei:
2025. szeptember 11–14. Koroncó, Torma Lake; Kiskunhalas, Ezüst-tó és Paks, 6. sz. versenytó. A versenyt a Pontyhorgászok Sporthorgász Egyesülete, a Haldorádó Fee­der Horgász Egyesület és a Paksi Atomerőmű Horgász Egyesület bonyolítja le.
A három helyszínről az első 13-13-13 versenyző juthat a döntőbe és ezeken felül mindhárom középdöntő végeredményét figyelembe véve a legjobb helyezési számot elérő (pontazonosság esetén a fogott súly dönt) 14. helyezést elért versenyzővel egészül ki a döntősök köre.
A bajnokság döntőjére 2025. szeptember 25–28. között kerül sor Székesfehérváron, a Palotavárosi Felső-tavon. A bajnokság döntőjét a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége bonyolítja le. A döntőben a ranglista első 12 helyezettje (szektoronként 3 fő) kiemelésre kerül.
Limit: egy fordulóban maximum 10 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, pelletet és ragasztókat, aromákat minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságon a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: összesen 1 liter élőcsali (báb, csontkukac, pinki, giliszta), melyből a giliszta mennyisége maximum 0,5 liter lehet (vágatlan állapotban). A versenyen szúnyoglárva (apró méretű etető és nagy méretű tűző) nem használható. A botok maximális hossza 11,5 méter. A bajnokság győztese elnyeri a rakós botos pontyfogó magyar országos bajnoki címet és az ezzel járó vándorserleget.
Az elődöntőkre a nevezési határidő 14 nappal a verseny előtt jár le, míg a középdöntőbe jutott versenyzőknek a nevezéseket 2025. augusztus 14-ig, a döntőbe jutott versenyzőknek 2025. szeptember 19-ig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
Nevezési díj az elődöntőre: 28 500 Ft. A középdöntőbe és döntőbe bejutók nevezési díja további: 36 000 Ft.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

LXII. TAGSZÖVETSÉGI CSAPAT OB
A bajnokságot egy szakaszban, két fordulóban rendezzük meg. A versenyidő fordulónként minden korosztálynak egységesen négy óra.
A versenyre 2025. július 19–20-án kerül sor Szegeden, a Maty-éri evezőspályán. A bajnokságot a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége bonyolítja le.
Tagszövetségi csapat országos bajnokság résztvevői a MOHOSZ tagszövetségeinek csapatai, a csapattagok kijelölésének módját a tagszövetség határozza meg. A csapatbajnokság egyetlen osztályban zajlik. A verseny kétfordulós. A tagszövetségi csapat országos bajnokságon a csapatok összetétele: 4 fő felnőtt, 1 fő női, 1 fő 55+-os korosztályú, 1 fő U20-as korosztályú és 1 fő U15-ös korosztályú versenyző, valamint egy – bármely kategóriájú – tartalék. A felnőtt versenyző lehet bármilyen korú és nemű, feltéve, hogy a bajnokság évének december 31-ig betölti a 18. életévét. A női résztvevő bármilyen korú lehet. Az U20-as versenyző lehet bármilyen nemű, amennyiben a bajnokságot megelőző év december 31-ig nem tölti be 20. életévét, de betölti 10. évét, U15-ös versenyző lehet bármilyen nemű, amennyiben a bajnokságot megelőző év december 31-ig nem tölti be 15. életévét, de betölti 9. évét. Az 55+-os versenyzők azok, akik a bajnokság évében betöltik az 55. életévüket (1970-es születési év). A felnőttek között U15-ös korosztályú versenyző nem szerepelhet. Az előző év december 31-ig a 9. életévét be nem töltött versenyző országos bajnokságon csak az OVHB jóváhagyásával indulhat.
Limit: maximum 10 liter (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat és ragasztókat, aromákat, minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságon egy fordulóban összesen 1,5 liter élőcsali használható fel, melyből 0,5 liter lehet az etetőszúnyog-lárva (aprószúnyog) mennyisége, és maximum 0,5 liter lehet a giliszta (vágatlan állapotban) mennyisége. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűzőszúnyogot a FIPSed által hivatalosan elfogadott tűzőszúnyoglimitáló-edényben kell az ellenőrzésre bemutatni. A TCSOB győztese elnyeri az országos tagszövetségi csapatbajnok címet.
Kérjük a tagszövetségeket, hogy a csapatok névsorát a versenyzői engedélyek számával együtt (1 csapatvezető, 1 edző, 4 felnőtt +1 tartalék, 1 nő, 1 55+-os, 1 U20 és 1 U15 korú versenyző) legkésőbb 2025. július 12-ig töltsék fel a https://horgaszjegy.hu oldalon található Verseny nevezések menüpont alatt.
A nevezés és a befizetés határideje: 2024. július 04.
Nevezési díj: 160 000 Ft csapatonként.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

XXXIII. KLUBCSAPAT OB
A bajnokságot egy szakaszban, három fordulóban rendezzük meg. A versenyidő fordulónként négy óra.
A bajnokságra 2025. május 23–25-én kerül sor Szegeden, a Maty-éri evezőspályán. A versenyt a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége bonyolítja le.
Egy klubcsapat öt tagból (és egy tartalékból) áll. U15-ös korosztályú versenyző nem lehet tagja a csapatnak. A klubcsapatokban egy külföldi versenyző szereplése megengedett azzal a feltétellel, hogy a versenyzőnek Magyarországon hivatalos dokumentummal igazolhatóan legalább öt éve bejelentett lakcímmel, érvényes állami horgászjegy és fogási naplóval, valamint egyesületi tagsággal kell rendelkeznie. A versenyzők egy évadban csak egy klubcsapatban versenyezhetnek. A klubcsapatok tagjainak ugyanazon egyesület tagjainak is kell lenniük. Kettős tagság is elfogadott.
Limit: maximum 20 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat és ragasztókat, aromákat minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A klubcsapat országos bajnokságon a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: összesen 2,5 liter élőcsali használható fel, melyből 0,5 liter lehet az etetőszúnyog-lárva (aprószúnyog) mennyisége, és maximum 0,5 liter lehet a giliszta (vágatlan állapotban) mennyisége. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűzőszúnyogot a FIPSed által hivatalosan elfogadott tűzőszúnyoglimitáló-edényben kell az ellenőrzésre bemutatni. Hivatalos edzésnapok: a versenynapokat megelőző két nap, amely tartalmazza a versenynapot közvetlenül megelőző kötelező edzésnapot is. A győztes csapat elnyeri az országos klubcsapat bajnoki címet, valamint jogosult képviselni hazánkat a következő évi klubcsapat világbajnokságon.
A nevezéseket (1 csapatvezető, 1 edző, 5 + 1 tartalék felnőtt versenyző) 2025. május 09-ig kell megtenni.
Nevezési díj: 142 500 Ft csapatonként.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

I. RAKÓS BOTOS PONTYFOGÓ KLUBCSAPAT OB
A bajnokságot egy szakaszban, három fordulóban rendezzük meg. A versenyidő fordulónként öt óra.
A bajnokságra 2025. október 16–18-án kerül sor Székesfehérváron, a Palotavárosi Felső-tavon. A versenyt a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége bonyolítja le.
Egy csapat 4 versenyzőből áll és lehetőség van egy fő tartalékversenyző nevezésére is. Csapatok jogosultak továbbá 1 fő csapatkapitányt és 1 fő edzőt is megjelölni a nevezés során, ennek hiányában a csapatvezetői feladatokat a tartalékversenyző, vagy ha nincsen, egy versenyző látja el. A klubcsapatok lehetnek baráti társaságok is. A rakós botos pontyfogó klubcsapat OB-on egy fő külföldi versenyző indulása megengedett.
Limit: egy fordulóban maximum 10 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, pelletet és ragasztókat, aromákat minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságon a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: összesen 1 liter élőcsali (báb, csontkukac, pinki, giliszta), melyből a giliszta mennyisége maximum 0,5 liter lehet (vágatlan állapotban). A versenyen szúnyoglárva (apró méretű etető és nagy méretű tűző) nem használható. A botok maximális hossza 11,5 méter. Hivatalos edzésnapok: a versenynapokat megelőző két nap, amely tartalmazza a versenynapot közvetlenül megelőző kötelező edzésnapot is. A győztes csapat elnyeri a rakós botos pontyfogó klubcsapat országos bajnok címet.
A nevezéseket (1 csapatvezető, 1 edző, 4 + 1 tartalék felnőtt versenyző) 2025. október 03-ig kell megtenni.
Nevezési díj: 114 000 Ft csapatonként.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

XV. FEEDER OB
A feeder országos bajnokság nyílt nevezéses egyéni verseny, amely két helyszínen megrendezett háromfordulós elődöntőből, egy négyfordulós középdöntőből és egy négyfordulós döntőből áll. A fordulók időtartama minden esetben öt óra.
A bajnokság elődöntőire 2025. április 10–12. között kerül sor Kaposvár mellett, a Deseda-tavon és 2025. később kijelölendő dátumon és helyszínen. Az elődöntőket a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetsége, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület és a későbbi helyszínhez tartozó szervező bonyolítja le. Nincsen területi felosztás, bármelyik elődöntőre lakóhelytől és egyesületi tagságtól függetlenül lehet nevezni.
Az elődöntőkből a legjobb 40 versenyző jut a bajnokság középdöntőjébe, az indulók létszámának arányában.
A bajnokság középdöntőjére 2025. június 26–29. között kerül sor Nagykanizsán, a Csónakázó-tavon. A bajnokság középdöntőjét a Zrínyi Horgászegyesület bonyolítja le. A középdöntőből 40 versenyző jut a döntőbe, ahová magukkal viszik a középdöntőben szerzett helyezési számaikat és a fogott súlyt.
A bajnokság döntőjére 2025. szeptember 18–21. között kerül sor Gyomaendrődön, a Fűzfászugi-holtágon. A döntőt a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége bonyolítja le. A bajnokság végeredményébe a középdöntő és a döntő valamennyi szektoreredménye beleszámít: a középdöntőben elért négy szektorhelyezés, valamint a döntő négy fordulójának összesített helyezési száma alapján alakul ki a végső sorrend.
Az előző évi ranglista 40 versenyzőjének az elődöntőn nem kell indulni, nekik 2025. február 28-ig kell nevezésüket leadni a középdöntőre. Amennyiben ezen határidőig valaki jelzi, hogy nem kíván részt venni a középdöntőn, úgy a ranglista soron következő versenyzője kap lehetőséget a nevezésre. Amennyiben a 2025. február 28-ig benevezett versenyzők közül ezt követően lép valaki vissza, úgy a selejtezőből kerülhetnek be a megüresedett helyre.
A 80 fős középdöntőben az előző évi ranglista első 16 helyezettje (szektoronként 2 fő) kiemelésre kerül. A döntőben az előző évi ranglista első 12 helyezettje (szektoronként 3 fő) kiemelésre kerül.
Az elődöntőre történő nevezéseket 2025. március 28-ig, a második elődöntő esetén a verseny előtt két héttel, a középdöntőbe jutott versenyzőknek a nevezésüket 2025. június 13-ig, míg a döntőbe jutott versenyzőknek 2025. szeptember 05-ig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
Nevezési díj az elődöntőre: 28 500 Ft. A középdöntőbe, majd a döntőbe bejutók nevezési díja további: 36 000–36 000 Ft.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.
Limit: egy fordulóban maximum 15 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságon egy fordulóban a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: 2,5 liter élőcsali használható fel, amely legfeljebb 0,5 liter etetőszúnyog-lárvát (aprószúnyogot), és legfeljebb 0,5 liter földigilisztát (beleértve annak valamennyi alfaját) nem összevágott formában tartalmazhat. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűzőszúnyogot a FIPSed által hivatalosan elfogadott tűzőszúnyoglimitáló-edényben kell az ellenőrzésre bemutatni. Minden további csalizásra vagy etetésre szánt (élő)anyagot a FIPSed hivatalos mérődobozában kell az ellenőrzésre bemutatni. A győztes elnyeri a feeder magyar országos bajnoki címet.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

V. MASTERS FEEDER OB
A bajnokságot egy szakaszban, három fordulóban rendezzük meg. A fordulók időtartama öt óra.
Korosztály-besorolás: a masters feeder országos bajnokságon azok indulhatnak, akik a bajnokság évében betöltik az 55. életévüket (1970-es születési év).
A bajnokságra 2025. július 31. – augusztus 02. között kerül sor Szolnokon, az Alcsi-szigeti Holt-Tiszán. A versenyt a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége bonyolítja le.
Limit: egy fordulóban maximum 15 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságon egy fordulóban a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: 2,5 liter élőcsali használható fel, amely legfeljebb 0,5 liter etetőszúnyog-lárvát (aprószúnyogot), legfeljebb 0,5 liter földigilisztát (beleértve annak valamennyi alfaját) nem összevágott formában tartalmazhat. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűzőszúnyogot a FIPSed által hivatalosan elfogadott tűzőszúnyoglimitáló-edényben kell az ellenőrzésre bemutatni. Minden további csalizásra vagy etetésre szánt (élő)anyagot a FIPSed hivatalos mérődobozában kell az ellenőrzésre bemutatni. A győztes elnyeri a masters feeder magyar országos bajnoki címet.
Nevezési díj: 28 500 Ft.
A nevezéseket 2025. július 18-ig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

IV. NŐI FEEDER OB
A bajnokságot egy szakaszban, három fordulóban rendezzük meg. A fordulók időtartama öt óra.
A bajnokságra 2025. július 31. – augusztus 02. között kerül sor Szolnokon, az Alcsi-szigeti Holt-Tiszán. A versenyt a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége bonyolítja le.
Limit: egy fordulóban maximum 15 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságon egy fordulóban a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: 2,5 liter élőcsali használható fel, amely legfeljebb 0,5 liter etetőszúnyog-lárvát (aprószúnyogot), legfeljebb 0,5 liter földigilisztát (beleértve annak valamennyi alfaját) nem összevágott formában tartalmazhat. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűzőszúnyogot a FIPSed által hivatalosan elfogadott tűzőszúnyoglimitáló-edényben kell az ellenőrzésre bemutatni. Minden további csalizásra vagy etetésre szánt (élő)anyagot a FIPSed hivatalos mérődobozában kell az ellenőrzésre bemutatni. A győztes elnyeri a női feeder magyar országos bajnoki címet.
Nevezési díj: 28 500 Ft.
A nevezéseket 2025. július 18-ig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

IV. UTÁNPÓTLÁS 25 FEEDER OB
A bajnokságot egy szakaszban, három fordulóban rendezzük meg. A fordulók időtartama öt óra.
Korosztály-besorolás: U25-ös korosztályú az a versenyző, aki a versenyt megelőző év december 31-ig nem tölti be a 25. életévét.
A bajnokságra 2025. július 31. – augusztus 02. között kerül sor Szolnokon, az Alcsi-szigeti Holt-Tiszán. A versenyt a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége bonyolítja le.
Limit: egy fordulóban maximum 15 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságon egy fordulóban a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: 2,5 liter élőcsali használható fel, amely legfeljebb 0,5 liter etetőszúnyog-lárvát (aprószúnyogot), legfeljebb 0,5 liter földigilisztát (beleértve annak valamennyi alfaját) nem összevágott formában tartalmazhat. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűzőszúnyogot a FIPSed által hivatalosan elfogadott tűzőszúnyoglimitáló-edényben kell az ellenőrzésre bemutatni. Minden további csalizásra vagy etetésre szánt (élő)anyagot a FIPSed hivatalos mérődobozában kell az ellenőrzésre bemutatni. A győztes elnyeri az utánpótlás feeder magyar országos bajnoki címet.
Nevezési díj: 28 500 Ft.
A nevezéseket 2025. július 18-ig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

I. MOZGÁSKORLÁTOZOTT FEEDER OB
A bajnokságot egy szakaszban, két fordulóban rendezzük meg. A verseny­idő a fordulókban öt óra.
A bajnokságra 2025. július 05–06. között kerül sor Szegeden a Maty-éri evezős­pályán. A versenyt a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége bonyolítja le. A bajnokságon csak azok indulhatnak, akik rendelkeznek érvényes mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal.
(https://nyilvantarto.hu/archiv_honlap_2016/hu/parkolasi#jogosultak) (https://nyilvantarto.hu/archiv_honlap_2016/hu/parkolasi#gyik)
Limit: egy fordulóban maximum 15 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságon egy fordulóban a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: 2,5 liter élőcsali használható fel, amely legfeljebb 0,5 liter etetőszúnyog-lárvát (aprószúnyogot), legfeljebb 0,5 liter földigilisztát (beleértve annak valamennyi alfaját) nem összevágott formában tartalmazhat. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűzőszúnyogot a FIPSed által hivatalosan elfogadott tűzőszúnyoglimitáló-edényben kell az ellenőrzésre bemutatni. Minden további csalizásra vagy etetésre szánt (élő)anyagot a FIPSed hivatalos mérődobozában kell az ellenőrzésre bemutatni. A győztes elnyeri az utánpótlás feeder magyar országos bajnoki címet.
Nevezési díj: 0 Ft.
A nevezéseket 2025. június 20-ig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

I. NŐI FREESTYLE METHOD FEEDER KUPA
A MOHOSZ első ízben rendezi meg a női freestyle method feeder kupát. A versenyt egy szakaszban, két fordulóban rendezzük meg. A fordulók időtartama öt óra.
A versenyre később kijelölt időpontban és helyszínen kerül sor. A versenyt a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége bonyolítja le.
Limit: egy fordulóban maximum 8 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, pelleteket és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. Szemes terményként kizárólag kukorica és kendermag használható. (A fenti mennyiségtől a versenyhelyszín halgazdálkodási hasznosítójának kérésére negatív irányú eltérés lehetséges, ezért mindig az adott fordulóra érvényes versenykiírásban leírt mennyiségi korlátozások tekintendők mérvadónak!) Az etetőanyag limit legfeljebb 1 liter mennyiségben tartalmazhat porszáraz anyagokat, melyek kizárólag a következők lehetnek: TTX, liant a coller, litou, csonti- és etetőanyag-ragasztó, poraroma, pelletőrlemény, angolmorzsa, horgászföld, amiket külön beosztásos vödörben vagy hivatalos mérőedényben kell a limitellen­őrzés során bemutatni. A csalik (minibojlik, dumbellek, wafterek, csalizópelletek stb.) mennyisége nincsen korlátozva, de egyfajta csaliból azonban maximum csak 1 dl vihető be. Tilos a löncshús, a kenyér, a paszta, a szúnyoglárva használata. Az etetőanyagot por/folyékony állagú aromával bármikor lehet kezelni, de legfeljebb 1 liter por/folyékony aroma engedélyezett, amely legfeljebb 10 különböző típusú por/folyékony ízből, aromatípusonként legfeljebb 100 ml mennyiségből állhat. A limiten bemutatott etetőanyagnak laza szerkezetűnek kell lennie, az etetőanyag tömörítése tilos! Nevezési díj: 19 000 Ft.
A nevezéseket a versenyt megelőző két hétig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

X. FEEDER KLUBCSAPAT OB
A bajnokságot egy szakaszban, három fordulóban rendezzük meg. A verseny­idő fordulónként öt óra.
A bajnokságra 2025. augusztus 14–16-án kerül sor Kaposvár mellett, a Deseda-tavon. A versenyt a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetsége és a Kaposvári Sporthorgász Egyesület bonyolítja le.
Egy csapat öt versenyzőből áll és lehetőség van egy fő tartalékversenyző nevezésére is. A csapatok jogosultak továbbá 1 fő csapatkapitányt és 1 fő edzőt is megjelölni a nevezés során, ennek hiányában a csapatvezetői feladatokat a tartalékversenyző látja el. A klubcsapatokban egy külföldi versenyző szereplése megengedett azzal a feltétellel, hogy a versenyzőnek Magyarországon hivatalos dokumentummal igazolhatóan legalább öt éve bejelentett lakcímmel, érvényes állami horgászjegy és fogási naplóval, valamint egyesületi tagsággal kell rendelkeznie. Egy versenyző egy naptári évben csak egy klubcsapatban versenyezhet, a klubcsapatok lehetnek baráti társaságok is, de tagjainak ugyanazon egyesület tagjainak kell lenniük. A kettős tagság is elfogadott. A feeder klubcsapat országos bajnokságon azok indulhatnak, akik 2024. december 31-ig betöltik a 18. életévüket, de csapatonként 1 fő 18 év alatti versenyző nevezése lehetséges.
Limit: egy fordulóban maximum 15 liter etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. A bajnokságon egy fordulóban a következő élőcsali-felhasználás engedélyezett: 2,5 liter élőcsali használható fel, amely legfeljebb 0,5 liter etetőszúnyog-lárvát (aprószúnyogot), legfeljebb 0,5 liter földigilisztát (beleértve annak valamennyi alfaját) nem összevágott formában tartalmazhat. Ezen a mennyiségen felül a horogra szánt tűzőszúnyogot a FIPSed által hivatalosan elfogadott tűzőszúnyoglimitáló-edényben kell az ellenőrzésre bemutatni. Minden további csalizásra vagy etetésre szánt (élő)anyagot a FIPSed hivatalos mérődobozában kell az ellenőrzésre bemutatni.
A győztes csapat elnyeri a feeder klubcsapat országos bajnoki címet, valamint jogosult képviselni Magyarországot a következő évi feeder klubcsapat világbajnokságon.
A nevezéseket (1 csapatvezető, 1 edző, 5 + 1 tartalék felnőtt versenyző) 2025. augusztus 01-ig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
Nevezési díj: 142 500 Ft csapatonként.
A vonatkozó szabályokról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak. A részletes programot elküldjük a benevezett csapatoknak

X. FREESTYLE METHOD FEEDER OB
A bajnokság a várható magas nevezői létszám miatt több elődöntőből, két pótselejtezőből, négy középdöntőből és egy döntőből áll. Az elődöntők és pótselejtezők tizenhét helyszínen kerülnek megrendezésre. (Ha a jelentkezők száma indokolja, további elődöntők is megrendezésre kerülhetnek.) Minden elődöntő és pótselejtező három, a középdöntő és a döntő négy fordulóból áll. A fordulók időtartama öt óra. Az egyes elődöntőkre a pálya befogadóképességének függvényében tudunk nevezést fogadni, ha egy helyszínen betelt a létszám, akkor másik helyszínre vagy időpontra lehet nevezni, de egy versenyző csak egy elődöntőre nevezhet. Nincsen területi felosztás, minden alapszakaszra lakóhelytől és egyesületi tagságtól függetlenül lehet nevezni. Az elődöntőkről a középdöntőbe jutók létszáma az elődöntők létszámának arányában alakul ki. 100% annyi, mint 106 versenyző. A középdöntő résztvevőinek végleges köre, az utolsó elődöntő pótselejtező eredményeinek ismeretében alakul ki.
Az elődöntők időpontjai és helyszínei a következők:
1–2. elődöntő: 2025. április 02–04. Székesfehérvár, Palotavárosi Felső-tó (40 fő) és Törökbálint, Törökbálinti horgásztó (40 fő).
3. elődöntő: 2025. április 16–18. Nagycsécs, Családi horgásztó (40 fő)
4. elődöntő: 2025. április 25–27. Mosonszolnok, Mosonszolnoki I. tó (40 fő)
5. elődöntő: 2025. május 08–10. Hajmáspuszta, Dália tavak (40 fő)
6. elődöntő: 2025. május 16–18. Bogács, Bogácsi horgásztó (40 fő)
7. elődöntő: 2025. május 23–25. Maconka, 2. sz. déli versenypálya (III. tó) (40 fő)
8. elődöntő: 2025. május 30–június 01. Dunakeszi, Dunakeszi kavicsbányató (60 fő)
9–10. elődöntő: 2025. június 05–07. Kiskunmajsa, Majsa-tó (40 fő) és Lukácsháza, Abért-tó (40 fő)
11. elődöntő: 2025. június 13–15. Bonnyapuszta, Bonnyai horgásztó (40 fő)
12. elődöntő: 2025. június 20–22. Koroncó, Torma Lake (40 fő)
13. elődöntő: 2025. július 02–04. Hantos, Hantosi horgásztó (30 fő)
14. elődöntő: 2025. július 04–06. Kisvárda-Döge, Bertók-tó (40 fő)
15. elődöntő: 2025. július 18–20. Paks, 6. sz. versenytó (40 fő)
Pótselejtezők
A freestyle method feeder országos bajnokság pótselejtezőjén kizárólag azok a versenyzők indulhatnak, akik az adott évi freestyle method feeder országos bajnokság valamely elődöntőjén részt vettek, de eredményük alapján nem kvalifikálták magukat a középdöntőbe. A két pótselejtezőre, kizárólag az elődöntőket követően lehet nevezni. Pótselejtezőnként legfeljebb az első 7 helyezett versenyző juthat tovább a középdöntőre. A pótselejtezőről középdöntőbe jutott versenyző, nem juthat tovább a középdöntőbe az elődöntős eredménye alapján. Amennyiben a pótselejtezőn továbbjutott versenyző lemond a középdöntőn való indulás jogáról, a megüresedő helyre kizárólag az elődöntőről hívható be versenyző.
1–2. pótselejtező: 2025. augusztus 06–08. Kiskunhalas, Ezüst-tó és Gyomendrőd, Fűzfászugi-holtág.
Az előző évi method feeder ranglista első 40 versenyzőjének az elődöntőn nem kell indulni, nekik 2025. február 28-ig kell nevezésüket leadni a középdöntőre. Amennyiben ezen határidőig valaki jelzi, hogy nem kíván részt venni a középdöntőn, úgy a ranglista soron következő versenyzője kap lehetőséget a nevezésre. Amennyiben a 2025. február 28-ig benevezett versenyzők közül ezt követően lép valaki vissza, úgy az elődöntőkből kerülhetnek be a megüresedett helyre.
Az elődöntőkről a középdöntőbe jutók létszáma az elődöntők létszámának arányában alakul ki. 100% annyi, mint 106 versenyző. A középdöntő résztvevőinek végleges köre, az utolsó pótselejtező eredményeinek ismeretében alakul ki. Az elődöntőkből a versenyzők nem viszik magukkal a szerzett pontszámaikat a középdöntőbe.
Az elődöntőkből továbbjutott 120 versenyző kiegészül az előző évi method feeder ranglista első 40 helyén végzett versenyzővel, és így 160 versenyző jut a bajnokság középdöntőjébe.
A középdöntőben az előző évi ranglista első 40 helyezettje és a selejtezőkből bejutott 120 versenyző négy különböző versenypályára, a versenypályánként 40 fős középdöntőre nyilvánosan kerülnek kisorsolásra úgy, hogy a ranglistán és a selejtezőkben elért helyezéseik szerint a versenyzők egyenlő arányban kerülnek szétosztásra. Minden középdöntőben az előző évi ranglista első 8 helyezettje (szektoronként 2 fő) kiemelésre kerül.
A középdöntőket 2025. augusztus 28–31-én rendezzük meg a következő helyszíneken: Kaposvár, Deseda-tó (40 fő); Debrecen, Látóképi-víztározó (40 fő); Nagykanizsa, Csónakázó-tó (40 fő) és Nyírbátor, Szénaréti-tó (40 fő).
A középdöntőkből 40 versenyző jut a döntőbe, ahová magukkal viszik a középdöntőben szerzett helyezési számaikat (fogott súlyukat nem). A három helyszínről az első 10-10-10-10 versenyző juthat a döntőbe.
A döntőt 2025. október 23–26-án rendezzük Adácson, az Adácsi horgásztavon. A döntőben a ranglista első 12 helyezettje (szektoronként 3 fő) kiemelésre kerül. A bajnokság végeredményébe a középdöntő és a döntő valamennyi szektoreredménye beleszámít: a középdöntőben elért négy szektorhelyezés, valamint a döntő négy fordulójának összesített helyezési száma alapján alakul ki a végső sorrend.
Limit: egy fordulóban maximum 8 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, pelleteket és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. Szemes terményként kizárólag kukorica és kendermag használható. (A fenti mennyiségtől a verseny helyszín halgazdálkodási hasznosítójának kérésére negatív irányú eltérés lehetséges, ezért mindig az adott fordulóra érvényes versenykiírásban leírt mennyiségi korlátozások tekintendők mérvadónak!) Az etetőanyag-limit legfeljebb 1 liter mennyiségben tartalmazhat porszáraz anyagokat, melyek kizárólag a következők lehetnek: TTX, liant a coller, litou, csonti- és etetőanyag-ragasztó, poraroma, pelletőrlemény, angolmorzsa, horgászföld, amiket külön beosztásos vödörben vagy hivatalos mérőedényben kell a limitellenőrzés során bemutatni. A csalik (minibojlik, dumbellek, wafterek, csalizópelletek stb.) mennyisége nincsen korlátozva, de egyfajta csaliból azonban maximum csak 1 dl vihető be. Tilos a löncshús, a kenyér, a paszta, a szúnyoglárva használata. Az etetőanyagot por/folyékony állagú aromával bármikor lehet kezelni, de legfeljebb 1 liter por/folyékony aroma engedélyezett, amely legfeljebb 10 különböző típusú por/folyékony ízből, aromatípusonként legfeljebb 100 ml mennyiségből állhat. A limiten bemutatott etetőanyagnak laza szerkezetűnek kell lennie, az etetőanyag tömörítése tilos! A bajnokság győztese elnyeri a method feeder országos bajnoki címet.
Az egyes helyszínekre vonatkozó speciális szabályokat az adott versenyre vonatkozó versenykiírások tartalmazzák.
Nevezési díj az elődöntőkre: 28 500 Ft. Az elődöntőre a nevezéseket az adott elődöntő időpontja előtt két héttel kell megtenni.
Nevezési díj a középdöntőre: 36 000 Ft. A középdöntőre a nevezéseket 2025. augusztus 01-ig kell megtenni, kivétel a ranglista első 40 helyezettje, nekik 2025. február 28-ig kell megtenniük nevezésüket. Részletek az általános feltételeknél.
Nevezési díj a döntőre: 36 000 Ft. A döntőre a nevezéseket 2025. október 10-ig kell megtenni.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

VII. FREESTYLE METHOD FEEDER KLUBCSAPAT OB
A bajnokságot egy szakaszban, három fordulóban rendezzük meg. A verseny­idő fordulónként öt óra.
A bajnokságra 2025. szeptember 26–28-án kerül sor Szegeden, a Maty-éri evezőspályán. A versenyt a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége bonyolítja le.
Egy csapat négy versenyzőből áll és lehetőség van egy fő tartalékversenyző nevezésére is. A csapatok jogosultak továbbá 1 fő csapatkapitányt és 1 fő edzőt is megjelölni a nevezés során, ennek hiányában a csapatvezetői feladatokat a tartalékversenyző látja el. Egy versenyző egy naptári évben csak egy klubcsapatban versenyezhet, a klubcsapatok lehetnek baráti társaságok is. A klubcsapat bajnokságon egy fő külföldi versenyző indulása megengedett.
Limit: egy fordulóban maximum 8 l etetőanyag (bekevert, áttört, kész, nedves állapotban, beleértve földet, agyagot, kukoricát, magokat, pelleteket és minden egyéb, a vízi környezetre és a növényzetre ártalmatlan, nem mérgező összetevőt) használható fel. Szemes terményként kizárólag kukorica és kendermag használható. Az etetőanyag limit legfeljebb 1 liter mennyiségben tartalmazhat porszáraz anyagokat, melyek kizárólag a következők lehetnek: TTX, liant a coller, litou, csonti- és etetőanyag-ragasztó, poraroma, pelletőrlemény, angolmorzsa, horgászföld, amiket külön beosztásos vödörben vagy hivatalos mérőedényben kell a limitellenőrzés során bemutatni. A csalik (minibojlik, dumbellek, wafterek, csalizópelletek stb.) mennyisége nincsen korlátozva, de egyfajta csaliból azonban maximum csak 1 dl vihető be. Tilos a löncshús, a kenyér, a paszta, a szúnyoglárva használata. Az etetőanyagot por/folyékony állagú aromával bármikor lehet kezelni, de legfeljebb 1 liter por/folyékony aroma engedélyezett, amely legfeljebb 10 különböző típusú por/folyékony ízből, aromatípusonként legfeljebb 100 ml mennyiségből állhat. A limiten bemutatott etetőanyagnak laza szerkezetűnek kell lennie, az etetőanyag tömörítése tilos! A győztes csapat elnyeri a freestyle method feeder klubcsapat országos bajnoki címet.
A nevezéseket (1 csapatvezető, 1 edző, 4 + 1 tartalék felnőtt versenyző) 2025. szeptember 12-ig kell megtenni. Mivel a pálya befogadóképessége korlátozott (40 csapat), klubonként egy csapat nevezését tudjuk fogadni. Amennyiben így nem telik be a nevezés, úgy az előző évek method klubcsapat bajnokságán elért eredmények alapján van lehetőség újabb csapat nevezésére.
Nevezési díj: 114 000 Ft csapatonként.

XXV. CSÓNAKOS PERGETŐ OB
A csónakos országos pergető bajnokság nyílt, páros nevezéses verseny, amely négy helyszínen megrendezett egyfordulós elődöntőkből, egy háromfordulós középdöntőből és egy háromfordulós döntőből áll. Az elődöntők négy helyszínen négy időpontban kerülnek megrendezésre. (Ha a jelentkezők száma indokolja, további elődöntők is megrendezésre kerülhetnek.) Az egyes elődöntőkre a pálya befogadóképességének függvényében tudunk nevezést fogadni, ha egy helyszínen betelt a létszám, akkor másik helyszínre és időpontra lehet nevezni. Ha egy versenyzőpár nevezett egy elődöntőre, és onnan nem jutott tovább, a szabad helyek függvényében benevezhet egy újabb elődöntőre. Nincsen területi felosztás, minden alapszakaszra lakóhelytől és egyesületi tagságtól függetlenül lehet nevezni.
Minden elődöntőből továbbjutott páros kiegészül az előző évi ranglista első 40 helyen végzett párosával, és jut a bajnokság középdöntőjébe, ily módon a középdöntőben maximum 80 páros indul. Az előző évi ranglista első 40 párosának az elődöntőn nem kell indulni, nekik a tárgyév május 15-ig kell nevezésüket leadni a középdöntőre. Amennyiben ezen határidőig valamelyik páros jelzi, hogy nem kíván részt venni a középdöntőn, úgy a ranglista soron következő párosa kap lehetőséget a nevezésre. Az elődöntőből a párosok nem viszik magukkal az ott megszerzett helyezési számaikat. A középdöntőből 40 páros jut a döntőbe, ahová magukkal viszik a középdöntőben szerzett helyezési számaikat és a fogott pontjaikat. A döntőt 40 párossal, három fordulóban, három egymás utáni napon, azonos helyszínen kell lebonyolítani. A bajnokság végeredményébe a középdöntő és a döntő valamennyi fordulójának eredménye beleszámít: a középdöntőben elért három helyezés, valamint a döntő három fordulójának összesített helyezési száma alapján alakul ki a végső sorrend. A győztes páros elnyeri a magyar országos bajnoki címet.
Az elődöntők időpontjai és helyszínei a következők:
1. elődöntő: 2025. május 04. Kaposvár, Deseda-tó.
2. elődöntő: 2025. május 25. Levelek, Leveleki-víztározó.
3. elődöntő: 2025. június később meghatározott napon. Fehérvárcsurgó vagy Délegyháza
4. elődöntő: 2025. július 13. Tiszaroff, Tisza.
Középdöntő: 2025. augusztus 15–17. Fajsz, Duna.
Döntő: 2025. október 10–12. Tisza-tó.
A versenyen párosok indulhatnak. Kizárólag csónakból szabad horgászni az érvényes versenyszabályzat szerint. Az értékelés a fogott halak hosszának összesítése alapján centiméterben történik. Elektromos csónakmotorok használata megengedett.
Nevezési díj az elődöntőkre, páronként: 28 000 Ft, a középdöntőre 78 000 Ft, a döntőre további 78 000 Ft.
A nevezéseket (2 fő versenyző) az elődöntőkre azok megrendezése előtt két héttel kell megtenni, a középdöntőre a határidő 2025. augusztus 01., a döntőre 2025. szeptember 26. Részletek az általános feltételeknél. A bajnokság győztes párosa elnyeri a csónakos pergető magyar bajnoki címet.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

V. HARCSAFOGÓ OB
A harcsafogó bajnokságra 2-3 fős csapatok nevezését várjuk, a pályák befogadóképessége miatt az első 35 csapat nevezését tudjuk elfogadni.
A bajnokságot két fordulóban, 2×96 órás etapban rendezzük meg. A két forduló összesített eredménye alapján a győztes csapat elnyeri a harcsafogó magyar bajnoki címet.
1. forduló: 2025. április 23–27. Tiszalúc, Holt-Tisza.
2. forduló: 2025. június 11–15. Levelek, Leveleki-víztározó.
A verseny lebonyolításában a Sporthorgász Egyesület (Tiszalúc) és a Leveleki Horgász­egyesület vesz részt. A versenyszabályzat elérhető a https://mohosz.hu oldalon a versenyszabályzatok alatt.
Nevezési határidő: 2025. április 11.
Nevezési díj: 152 000 Ft.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

IX. PARTI PERGETŐ OB
A bajnokság egyetlen szakaszból áll. A bajnokságra a következő időpontban kerül sor:
2025. április 12–13. Horvátország, Sveta Marija.
A nevezéseket 2025. március 28-ig kell megtenni.
Nevezési díj: 35 000 Ft.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

V. STREET FISHING PERGETŐ OB
A bajnokság két fordulóból áll. A bajnokságra kétfős csapatok nevezhetnek. A bajnokságra a következő időpontban és helyszínen kerül sor:
1–2. forduló: 2025. szeptember 06–07. Baja, Sugovica.
Nevezési díj: 50 000 Ft (25 000 Ft/fő.)
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak. Nevezési határidő: 2025. augusztus 22.

V. TROUT AREA PERGETŐ OB
A bajnokság két alapszakaszból és egy döntőből áll. A bajnokság alapszakaszaira a következő időpontokban és helyszíneken kerül sor:
1. alapszakasz: 2025. október 25–26. Nyírpazony (max. 32 fő).
2. alapszakasz: 2025. november 01–02. Nyírpazony (max. 32 fő).
Egy versenyző csak egy helyszínen indulhat az alapszakasz során. A döntőbe jutók létszáma a selejtezők létszámának arányában alakul ki. 100% annyi, mint 32 versenyző. A döntő résztvevőinek végleges köre az utolsó selejtező eredményeinek ismeretében alakul ki.
A bajnokság döntőjére 2025. november 08–09-én kerül sor Nyírpazonyban. Az alapszakaszokat és a döntőt a Keleti Pergetők és Sporthorgászok Egyesülete bonyolítja le.
Az alapszakaszokra a nevezéseket 2025. október 10-ig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
A döntőbe jutott versenyzőknek a nevezésüket 2025. november 5-ig kell megtenni.
Nevezési díj az elődöntőre: 25 000 Ft. A döntőbe jutó 32 fő nevezési díja: 25 000 Ft.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

I. KAJAKOS PERGETŐ OB
A bajnokság egy fordulóból áll. A bajnokságra a következő időpontban és helyszínen kerül sor:
1. forduló: 2025. szeptember 20. Kaposvár, Deseda-tó. A bajnokságot a Kaposvári Sporthorgász Egyesület bonyolítja le.
Nevezési díj: 14 000 Ft
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.
Nevezési határidő: 2025. szeptember 12.

XVII. PONTYFOGÓ OB
A bajnokságot három fordulóban, két elődöntővel és egy döntővel, csapatbajnokságként rendezzük meg. A fordulók időtartama 72 óra. Minden forduló a kiírásban szereplő első nap 12:00 órakor kezdődik és a kiírásban szereplő utolsó nap 12:00 óráig tart. Az első két forduló (elődöntő) után az első hat klubcsapat jut a döntőbe, ahová magukkal viszik az elődöntőkben elért pontjaikat és a fogott súlyt is.
A bajnokság lebonyolításának rendje:
1. forduló (elődöntő): 2025. április 24–27. Kaposvár, Deseda-tó. Az 1. fordulót a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetsége és a Kaposvári Sporthorgász Egyesület bonyolítja le.
2. forduló (elődöntő): 2025. május 29. – június 01. Fehérvárcsurgó, Fehérvárcsurgói-víztározó. A 2. fordulót a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége bonyolítja le.
3. forduló (döntő): 2025. július 24–27. Bátonyterenye, Maconkai-víztározó. A 3. fordulót a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület (BSHE) bonyolítja le.
Egy csapat maximum 3 párosból, 3 tartalékból és egy csapatkapitányból, tehát 10 főből áll. A nevezésnél egy csapatba minimum 3 párost és egy tartalékot nevezni kell.
A fordulónkénti nevezésnél meg kell adni a párosokban horgászók nevét (1. páros, 2. páros, 3. páros) és ki kell jelölni a csapatkapitány személyét. A kapitány személye verseny közben nem változhat. A csapat tagjainak a bajnokság teljes ideje alatt állandónak kell maradniuk, a versenysorozat alatt a csapat összetétele nem változhat. A versenyzőknek egy arra alkalmas okmánnyal igazolniuk kell állampolgárságukat. Az igazoló dokumentumot kérésre be kell tudni mutatni a verseny sorsolása előtti regisztráció folyamán.
A nevezéseket (1 csapatkapitány, 6 + 3 tartalékversenyző) 2024. március 15-ig kell megtenni.
A bajnokság minimum 6 szabályszerűen nevezett klubcsapat részvételével kerül megrendezésre. Amennyiben a bajnokságot az indulók ennél kisebb létszáma miatt nem lehet megrendezni, akkor, az OVHB döntése alapján klubcsapat MOHOSZ kupát szervezünk, vagy páros bajnoksággá alakítjuk az OB-t.
Nevezési díj a két elődöntőre összesen: 336 000 Ft/csapat (112 000 Ft/páros), a döntőbe jutott csapatoknak további 168 000 Ft/csapat (56 000 Ft/páros).
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

IV. NŐI PONTYFOGÓ OB
A bajnokságot egy fordulóban rendezzük meg. A verseny időtartama 72 óra. A forduló a kiírásban szereplő első nap 12:00 órakor kezdődik és a kiírásban szereplő utolsó nap 12:00 óráig tart. A versenyen párosok indulhatnak.
A bajnokság lebonyolításának rendje:
A bajnokság időpontja: 2025. június 24–27. Törökbálint, Törökbálinti horgásztó. A bajnokságot a Rinyamenti Horgász Egyesület bonyolítja le.
A nevezéseket 2025. június 13-ig kell megtenni a https://horgaszjegy.hu oldalon. Részletek az általános feltételeknél.
A bajnokság minimum hat szabályszerűen nevezett páros részvételével kerül megrendezésre. Amennyiben a bajnokságot az indulók ennél kisebb létszáma miatt nem lehet megrendezni, akkor az OVHB döntésének értelmében MOHOSZ kupaként rendezzük meg a versenyt.
Nevezési díj: 56 000 Ft/páros.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

IV. UTÁNPÓTLÁS 25 PONTYFOGÓ OB
A bajnokságot egy fordulóban rendezzük meg. A verseny időtartama 72 óra. A forduló a kiírásban szereplő első nap 12:00 órakor kezdődik és a kiírásban szereplő utolsó nap 12:00 óráig tart. A versenyen párosok indulhatnak. U25-ös korosztályú az a versenyző, aki a versenyt megelőző év december 31-ig nem tölti be a 25. életévét.
A bajnokság lebonyolításának rendje:
A bajnokság időpontja: 2025. június 24–27. Törökbálint, Törökbálinti horgásztó. A bajnokságot a Rinyamenti Horgász Egyesület bonyolítja le.
A nevezéseket 2025. június 13-ig kell megtenni a https://horgaszjegy.hu oldalon. Részletek az általános feltételeknél.
A bajnokság minimum hat szabályszerűen nevezett páros részvételével kerül megrendezésre. Amennyiben a bajnokságot az indulók ennél kisebb létszáma miatt nem lehet megrendezni, akkor az OVHB döntésének értelmében MOHOSZ Kupaként rendezzük meg a versenyt.
Nevezési díj: 56 000 Ft/páros.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

XIX. MŰLEGYEZŐ OB
A bajnokságot öt fordulóban rendezzük meg, az alábbi helyszíneken:
1–2. forduló: 2025. szeptember 06–07. Csehország, Vltava.
3–4–5. forduló: 2025. október később meghatározott időpontban. Szlovákia, Garam-folyó és Besztercebánya Trout Arena.
A nevezéseket 2025. augusztus 22-ig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
Nevezési díj: 67 500 Ft.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

LXVII. CASTING OB
A bajnokság időpontja: 2025. szeptember 21., helyszíne a MOHOSZ agárdi horgásztanyája melletti nyílt, füves terület. Szállás egyénileg foglalható a MOHOSZ agárdi horgászüdülőjében. A bajnokságra minden casting iránt érdeklődő horgászt várunk, számukra a versenyt megelőző tréningnapon világbajnok casting sportolóink tartanak képzést, bemutatva a sportág versenyszámait.
A bajnokságra három kategóriában lehet nevezni:
1. kategória: utánpótlás,
2. kategória: felnőtt,
3. kategória: masters.
A bajnokságot a MOHOSZ Velencei-tavi kirendeltsége rendezi.
A bajnokságra a nevezési díj 4 000 Ft.
Részletek az általános feltételeknél.

VIII. TÁVDOBÓ OB
A bajnokság 2025. október 11-én Bátonyterenyén, a Maconkai-víztározó mellett kerül megrendezésre. A bajnokságra pontyfogó és feeder kategóriában lehet nevezni. Egy versenyző akár mindkét kategóriában nevezhet.
A nevezéseket 2025. október 3-ig kell megtenni. Részletek az általános feltételeknél.
Nevezési díj: 9 000 Ft/kategória.
Nevezési díj mindkét kategória esetén: 13 000 Ft.
A bajnokságot a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület (BSHE) bonyolítja le.
A vonatkozó szabályokról és a verseny részletes programjáról a MOHOSZ honlapján tájékozódhatnak.

Close Menu