Mondhatni ömlött a hal az idei Megyei Method Bajnokságon, amit szövetségünk az idén már két fordulóban rendezett a Nagycsécsen található Családi horgász tavon. A method szakág népszerűségét mutatja, hogy a meghirdetett maximum 27 fős nevezési létszám gyakorlatilag a versenykiírás megjelenésétől számítva néhány napon belül megtelt. Végül a verseny első napján 26 fő versenyző jelent meg, akiket három szektorban osztottunk szét. A kezdő dudaszó után volt, ahol az első dobást rögtön kapás és fárasztás követte. Jól jellemzi a tó halállományát, hogy 10 perccel a verseny kezdete után az egyik szektorban már minden versenyzőnek ponty volt a haltartóban, de gyakori kép volt a verseny során, hogy egyszerre 5-6 ember fárasztott egymás mellett. Az első fordulóban az A-szektorban Szabó Ákos József gyorsan az élre állt, a nap végén 79 kg fölé mérlegelt, pedig három haltartót is túlrakott. Itt második a nagyot hajrázó és címvédő Tyukodi Dénes lett, harmadik pedig Tóth József. A B-szektorban csak lassan épült fel Szalai Donát pecája, ám a végére szépen kikerekedett és megnyerte a szektort. Mögötte fia Szalai Márton és Zádor Miklós végzett. A C-szektorban Fazekas Tamás már az első dobás után fárasztott és a szektor első helyet sem adta ki a kezéből, mögötte Pálinkás Róbert lett a második, Germus Lajos pedig a harmadik. A mezőny összefogása az első fordulóban 1200 kg felett volt.

Másnap reggel aggódó tekintetek szemlélték az eget és a mobil időjárás alkalmazásokat. Ahogy idén valamennyi feeder versenyünken, most is megérkezett a kellemetlen idő: erős szél, később több órás eső. Szerencsére a versenyt megszakítani még éppen nem volt szükség. Az A-szektorban Szalai Márton a jobb szélre sorsolt és az ilyen ziccert Marci nem szokta mellé gurítani, 90 kg fölé jutva nyerte meg a szektort. Második helyre a szombati napját kijavító Molnár Zoltán került, Tóth József pedig ismét begyűjtött egy szektor harmadik helyezést. A B-szektorban Szalai Donát ismét nyerni tudott, a második helyet a ma már kevesebb halat veszítő Majdanics Péter, a harmadikat Lengyel Dávid szerezte meg. Talán nem is volt kérdés, hogy a C-szektorba kerülő Fazekas Tamás tud-e ismét szektor győztesként felállni. Tudott, mögötte a második helyen Pálóczi Benedek végzett, a harmadik Pálinkás Róbert lett.

Nagy volt a számolgatás az esős időben a mérlegelés után, hogy alakul az összetett sorrend. Harmadik helyre az országos bajnokság döntőjéről szinte még frissen hazatérő Szalai Márton került. Édesapja Szalai Donát (aki szintén megjárta az OB döntőt) hiába horgászott mindkét nap szektor egyest nem volt elég a győzelemhez, ő lett az összetett második. A bajnokság nyertese Fazekas Tamás lett azonos pontszámmal, de nagyobb fogott súllyal, így ő lett 2023-ban a megye method bajnoka. Gratulálunk!!! Tamás rutinos versenyző ebben a szakágban és ezen a tavon tudott már versenyt is nyerni, így mondhatni feküdt neki ez a helyszín.

A tó fantasztikus fogási adatokat produkált, a két nap alatt több mint 2400 kg halat tereltek a versenyzők a szákokba. Ami viszont ennél is fontosabb az a szektorok közti egyenletesség volt. Szinte azonosan 400 kg volt a szektorok nap végi összesített fogása fordulónként. Ilyen helyszínen és a kétfordulós lebonyolítással lehet közel egyenlő feltételeket produkálni. Jól mutatja, hogy a megyei method ranglista elején lévő versenyzők mindannyian a TOP10-ben végeztek.

 

Gratulálunk a díjazottoknak és minden résztvevőnek. Segítőinknek köszönjük a verseny szervezésében és lebonyolításában, mérlegelésben nyújtott segítséget!!!

Köszönet a Családi Horgásztónak a nagyszerű helyszín biztosításáért!!!

HEBOSZ Ifjúsági és Versenysport Bizottság – Feeder Szakbizottság

Eredmények

1.forduló

 2.forduló

Close Menu